|
Szent Szív lelkiség szerinti élet
Nagyon nehéz erre pár mondattal válaszolni,
mivel nagyon sok mindent magában rejt ez a lelkiség.
Isten szeretetének jelképe Jézus Szíve, olyan szeretet ez, ami mindenki
felé árad, minden embert meg akar szólítani. Szívtől szívig akar
érni. Sőt nemcsak akar, hanem az emberben él az Isten. Kapcsolatra
hív, igaz, őszinte kapcsolatra. Jézus Szívének szeretete egy olyan
kapcsolatra hív meg bennünket, amelyben egész valónkat fel tudjuk
vállalni. Ebben a kapcsolatban helye van teljes személyiségünknek,
annak minden jó és rossz oldalával együtt. Helyet kap benne teljes
élettörténetünk is, jó és rossz döntéseivel együtt.
A Szent Szív lelkisége belső útra hív bennünket, a kiengesztelődés
útjára magunkkal és Istenünkkel. Kiengesztelődés akkor jöhet létre,
ha alázattal szembe tudunk nézni saját valóságunkkal, minden ítélkezés
nélkül elvállaljuk azt, amik vagyunk, úgy ahogyan vagyunk, bűneinkkel,
belső árnyékainkkal együtt. Ezzel az elfogadással nyitjuk meg magunkat
a szerető Isten gyógyításának s ezzel helyreáll a kapcsolatunk Istennel
és önmagunkkal is.
Jézus Szívének titkát megismerni azt is jelenti, hogy minél jobban
elmélyülünk Jézus személyének szemlélésében. Felfedezzük életének
különböző szakaszaiban Szívének érzéseit és szándékait.
Jézus Szívének lelkisége még azt is jelenti, hogy tanuljuk az ő
Szívén át látni és érzékelni a valóságot.
Csókási Anna rscj.
|